Köszöntöm Kedves Látogatóm!
Szarvas hajdan az ország közepe volt.
A kirándulni szeretőket a Körös parti város arborétuma szeretettel várja, hogy elkápráztassa az oda látogatókat.
Összességében 82 hektáron fekvő, ebből a látogatók számára is bejárható 42 hektárnyi "csoda" testet, lelket felüdít, és pihentet.
Már a kapunál nagyon kedves a fogadtatás. Le a kalappal azok előtt, akik rendben tartják, gondozzák, vigyázzák ezt a gyönyörű "kertet"!
A gyönyörű "Pepi-kert" történetéről itt lehet olvasni.
Kiépített aszfalt járda segíti a kerekes székkel közlekedőket, na meg a babakocsikat toló anyukákat, nagyszülőket.
Mi is kocsit tolva sétáltunk, és a helyi kis térkép alapján próbáltunk eligazodni. Ez ment is egy darabig, de utána úgy eltévedtünk, hogy alig találtunk vissza a kapuhoz.
Viszont ennek köszönhetően olyan helyeken is megfordultunk, (néha többször is), ahol egyébként nem jártunk volna.
Beszélgettünk két kedves dolgozóval, kicsi lajtos kocsival hordták a vizet a zsenge hajtásokra, apró fácskákra.
Tőlük tudtuk meg, hogy esténként, mikor elcsendesedik a környék, elmennek a látogatók, 150 őz veszi birtokba az arborétumot.
Láttunk ugyanis az "eltévedésünk" kapcsán őzet, és nem akartunk hinni a szemünknek.
Hajókirándulásra is van lehetőség.
Az arborétum területén van a kikötő, és onnan 2, 2 és félórás sétahajózásra lehet elmenni.
Bővebben itt lehet megnézni a programot!
A kikötő:

A kapitány igazi idegenvezetőként rengeteg ismerettel kedveskedik a vendégeknek. Kellemes humorával, közvetlenségével elszórakoztatja utasait.
Mesélt a "kert" történetéről. A fa matuzsálemekről. Megmutatta az ország közepét jelző szobrot. Láthattuk a legeslegszebb ciprusokat, napozó mocsári teknősöket. A víz annyira szép, amit szavakkal leírni nem is tudok. Az erdő miatt, mely a partján van közvetlenül, annyira zöld, élő zöld a víz, hogy már ez önmagában véve elkápráztató.
Ez a kép talán érzékelteti, amit írtam:

Hogy hogyan lehet megtalálni az arborétumot?
Itt található egy térképes segítség:
Mindenkinek szívből tudom ajánlani, hogy egyszer-egyszer látogasson el a szarvasi arborétumba, ha van rá módja, akár minden évszakban egyszer, mert ez a sokféle növény mindig újabb és újabb csodát mutat.
Szép kirándulást, és sok örömet kívánok!

